A gyermekrák alapítványt interjúvoltam meg a minap a kerekegeszember keretein belül, s miközben az előző bejegyzésemet írtam, a halál mint olyan, megkérdőjelezésével, eszembe jutottak a nagyon beteg gyerekek.
Nem vonom vissza, továbbra is azt állítom, hogy a halál csak egy belénk táplált, megerősített illúzió, amiben sajnos, nagyon sokan hisznek. Ezért történik meg.
Tegnap végre pontot tettem az i-re, s kiírtam magamból a leggyötrőbb félelmeimet. A másik oldalra pedig a pozitív, ellentétes állítást. A lapot kitéptem, összehajtottam, s bár este elégettem a lemetszett, fertőzött málna ágakat, a papírt nem hoztam ki. Másnap reggel, fogtam egy öngyújtót, s elégettem.
A napokban hivatalos iratokat kerestem a papírjaim között, s mivel már soknak éreztem, a mindenféle megtartott lapot, selejtezni kezdtem, gyarapítva a begyújtáshoz használt papírok számát. Érdekes módon, szinte aznap hívott egy barátunk, hogy elintézte nekünk a vágyott gumiasztalt, ami szinte ingyen a miénk lett, mert egyik barátjának már nem kell, a gyerekük megunta, útban van. Ahogy helyet teremtettem, már jött is egy új dolog.
A válság oka, az igazság megismerésétől való, mélyen ülő félelem – írja Barbara Marcinak A fejlődés ösvénye, című könyvében.
Hiszek benne, hogy a válság valójában a változásról szól, a teljes megújulásról, szemléletváltásról minden területen. Át kell értékelnünk kívül-belül, a körülöttünk, bennünk zajló történéseket.
Mivel valahogy minden erősebben, gyorsabban történik, ebben az évben, a meg nem oldott helyzetek is gyorsabban visszatérnek.
Elképzelek egy mosolyt a szívemben, az arcomon, kiterjesztem a napfonat csakrámra, köldökömre, és a harmadik szememre. Ezzel a technikával sugárzó fényt hozok létre, amely megvéd a negatív, lehúzó rezgésszámú gondolatformáktól, írja a egy taóval foglalkozó könyv.
Fényesebb, erőteljesebb napok kezdődtek. Biztos a 2012-es váltás miatt, hallom a kollektív gondolatot, de nem ezt érzem. Biztos, hogy nyitott rá a tudat is, hiszen be lett vezetve, sokan kommunikálják, hogy valami készül, valami változás közeledik, egyesek világvége riadó kürtöt is fújnak.
Diszkó Mikulás, jegyeztem meg elmésen, miután elhaladt előttünk. Csomagok röpködtek a várakozóknak, és szaloncukor esőből is jutott.
Egy pohár teával a kezemben, szipogva, monitorom remegő képernyőjére írva azon gondolkodom, hogy új rovatot kéne indítanom, olyasmit, ami vidámságot, derűt, hoz a hétköznapokba. Történéseket, rögtönzéseket, bármit.
A gyerekek alapból vicces helyzeteket produkálnak. Lassan hat éves lányom elénekelte nekünk egyik nap, azt a bizonyos Fluor számot, amit már szinte mindenki ismer, mert már az oviban is ez megy.
Idézem: kicsi lány, Én lány én meg fiú, na bigyu bigyu bigyu. Életem társa meg szinte a haját tépte, hogy miért ilyeneket énekelnek a gyerekek az óvodában. (Mondjuk ha egy Fankadeli számot adott volna elő a lány, azt nem bánta volna, esetleg Kárpátiát, vagy a Székely himnuszt. Sőt, hogy én is büszke legyek rá, annak is a régebbi változatát).
Az elmúlt napok vicces eseményei között meg kell említenem Lola nevű ebünket, akit én egyszerűen csak Csavargó Dögnek, szoktam hívni.
Ugyanis állandóan lelép. Hiába a kert, az udvar, nem is kicsi terület, ez neki nem elég. Neki muszáj külön utakon járnia. És kerítés, mint olyan, az nem lehet akadály. Helyből átpattan bármekkorán. Ha nem jut fel a tetejére, akkor meg mászik rajta. Nem is kutya ez, csak annak látszik. Van benne karvaly, meg ugró mókus vér is, mert kizárt, hogy alapból erre képes lenne magától.
Szóval, tegnap reggel is éppen oviba indultunk volna, s a nagysága már a kapunál sorakozott, mert őt is vinni kell oviba, autóval, hiszen ez neki jár, de mivel több minden bent maradt, vissza szaladgáltunk, s kb két percig nem figyeltem rá, rögtön kihasználta a lehetőséget, s meglépett.
Délben mikor megyek a gyerekekért, az ovi bejárati ajtónál ki fogad? Hát Lola drága, akit úgy szuszakolnak kifelé a kijövők éppen, mert be akar jutni az oviba, örülni egyet a gyerekeknek. Kitessékeltem a külső kapun kívülre, s amíg öltöztettem a gyerekeket, csak megjelent újra az ajtónál. A dadus épp kilépett valamiért, így derült ki hogy itt van újra, sőt az is, hogy ismerik őt, már járt itt máskor is, és még enni is adtak neki.
Amúgy remekül tanítható eb: tegnap balett alapokat magyaráztam neki, s mutogattam a lábfejemmel: spicc, pipa. No arra, hogy spicc, már dobta is fel a hasát, ahogy illik. Előtte leült velem szemben lebegő fülekkel, (ezt nem tudom, hogy, hogy csinálta, de lebegtek két oldalra, amúgy lelógó keverék fülei), szóval ahogy ott ült, s bámult felemelt fejjel, mondtam neki, hogy spicc, s már dobta is fel a hasát. Megismételtük a gyakorlatot párszor, nehogy elfelejtse, s látva, hogy nem kezdek rögtön a hasvakarásba. Felült, várt, s ahogy azt mondtam spicc, már vágta is hanyatt magát.
Nos ő Lola. A többiekről majd máskor. Vannak még páran:)
Valamiért most úgy hozta az élet, hogy a kedvenc sablon kezelőm rejtelmeiben mélyedhetek el D. Bikfalvi Móninak dolgozva. Munka, haladás, rejtélyek feltárása, ez jellemzi most a wp felületekkel végzett mindennapjaimat.
Bele gondoltam, régen azokat a munkákat untam meg leghamarabb, amely már nem tudott újat mutatni:
Van egy kiadó, aki kártyákon küld bibliai történeteket gyerekeknek, s egy ládában kell gyűjteni őket. A lányomnak is megrendeltem, és a legújabb történet Jézusról szól, aki néhány hallal és kenyérrel mindenkit jóllakatott.
Nehezen indult a történet. A lányom hisztizett, mert néhány kártya elolvasása után, a fiam teát kért, ami ugyan elő volt készítve, őt mégis megzavarta ez a fél perc, amíg kimentem, és behoztam az innivalót. Elölről kezdtük, lassan, az ő világukhoz igazítva a történetet. Megnéztük a képeket, elképzeltük milyen is lehetett Jézussal találkozni, hiszen az emberek annyira rajongtak érte, hogy képesek voltak étlen-szomjan órákon, napokon keresztül várni, csakhogy a közelében lehessenek.
Megbeszéltük, hogy Jézuson nem fogtak a vírusok sem, hiszen ő olyan emelkedett állapotban élt, magas rezgésszámon, hogy a kártevők előtt láthatatlan volt. Azt is tisztáztuk, hogy a fény és őrangyalok is láthatatlanok a vírusok előtt, s ezért nem fog rajtuk semmi betegség. Hiszen ezen a szinten, egyre könnyebb a test, ha még testnek nevezhető az a fényháló, ami őket alkotja.
Kiderült az is, hogy kik az apostolok, akik haza akarták küldeni a tömeget, hiszen nem volt élelmük, amit megoszthattak volna velük.
S ekkor a lényeghez értünk.
Szombaton különböző gyerekrendezvényeken vettünk részt, egymást érték a programok. Voltunk családi napon, kézműves foglalkozáson, gospel koncerten, s még a barátoknál is. A gyerekek rendesen kiszórakozták magukat.
A kézműves foglalkozás az egyik egyház szervezésében zajlott, ahol kicsit énekeltünk is. Sokszor elhangzott a dalokban a halleluja szó. Még a két és féléves fiam is dúdolgatott valami haleli félét, láthatóan nagy élvezettel és beleéléssel.
Az Éjféli Kiáltás nevű Gospel kórus szintén Istenhez énekelt. Nincs játszótere a falunak, s a koncert az adománygyűjtés jegyében zajlott.
Figyelni kezdtem. Az egész napot a szeretet és a hála adás lengte körül. S ehhez, csak be kellett menni a faluba. Nem kellett elvonulni, hasonló gondolkodású közösséget keresni, csak részt kellett venni néhány helyi rendezvényen.
Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ
Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.
