Címke Archive: köszönöm


Van egy kiadó, aki kártyákon küld bibliai történeteket gyerekeknek, s egy ládában kell gyűjteni őket. A lányomnak is megrendeltem, és a legújabb történet Jézusról szól, aki néhány hallal és kenyérrel mindenkit jóllakatott.

Nehezen indult a történet. A lányom hisztizett, mert néhány kártya elolvasása után, a fiam teát kért, ami ugyan elő volt készítve, őt mégis megzavarta ez a fél perc, amíg kimentem, és behoztam az innivalót. Elölről kezdtük, lassan, az ő világukhoz igazítva a történetet. Megnéztük a képeket, elképzeltük milyen is lehetett Jézussal találkozni, hiszen az emberek annyira rajongtak érte, hogy képesek voltak étlen-szomjan órákon, napokon keresztül várni, csakhogy a közelében lehessenek.

Megbeszéltük, hogy Jézuson nem fogtak a vírusok sem, hiszen ő  olyan emelkedett állapotban élt, magas rezgésszámon, hogy a kártevők előtt láthatatlan volt. Azt is tisztáztuk, hogy a fény és őrangyalok is láthatatlanok a vírusok előtt, s ezért nem fog rajtuk semmi betegség. Hiszen ezen a szinten, egyre könnyebb a test, ha még testnek nevezhető az a fényháló, ami őket alkotja.

Kiderült az is, hogy kik az apostolok, akik haza akarták küldeni a tömeget, hiszen nem volt élelmük, amit megoszthattak volna velük.

S ekkor a lényeghez értünk.

Olvass tovább »

Hálát adtam. Mindent megköszöntem, megtaláltam a kulcsszót. Gyakoroltam, mondogattam, hogy beépüljön, s működni kezdett. Rossz, lehúzó gondolatnál, inkább köszönetet mondtam, azért amiben vagyok, ahol vagyok, aki vagyok, akikkel vagyok, s a rezgésszámom újra megemelkedett, s kiegyenlítődtem.

Egyik nap, azt álmodtam, hogy a korábban említett gépem megjavult, s működik,

Olvass tovább »

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás