Hozzászóltam egy kérdéshez az agykontroll csoportban, arról írtam, hogyha valaki egy másik emberrel való beszélgetés után, aki még közel is áll hozzá, vagy esetleg a főnöke, fáradtnak, feszültnek érzi magát, és nem tudja kiverni az illetőt még jó ideig a fejéből, folyton rá gondol, az attól lehet, hogy összekapcsolódik vele energetikailag. Mindezt nem tudatosan teszi, de akaratlanul is érzékeli, hogy akivel kapcsolatba került, kevesebb energiával rendelkezik, és elkezdi tölteni a saját energia rendszeréből a másikat. Mivel ezt nem a semleges Erőből, fényből, és a jelenlétet megtartva teszi, így nála alakul ki egy energiahiányos állapot, amitől feszült, rossz kedvű lesz, és nem tudja kiverni a fejéből energia rablóját. Ez ennyire egyszerű, nem kell túlragozni. Ha az illető valami szomorú dolgot oszt meg vele, ő pedig nem marad a jelenlétben, hanem együtt érez vele, szintén lecsapolja magát, s automatikusan tölti a másikat a saját energiájából. Lemegy ő is “csökkentett üzemmódba”. De ezzel nem segít.
Ha a légzésére koncentrál, miközben a másik panaszkodik, és megtartja a jelenlétét, a másik ember is hamarabb megnyugszik, és hamarabb jut eszébe valamilyen megoldás, mentő ötlet a saját problémájára. De azzal, hogy belemegy a sajnálkozásba, és együtt keseregnek az adott problémán, semmi sem fog változni.
Ha megtartom a teret, a tudatosságommal, jelenlétemmel, maguktól helyre állnak a dolgok.
Ha semleges vagyok, attól még figyelek a másik emberre, de a jelenlétben maradok, akkor valóban megérkezik a segítség. Mert az Univerzum gondoskodik rólunk, minden pillanatban, és sokkal tökéletesebb megoldásai vannak, mint amit elképzelni tudnánk. De a folyamatos gondolkodással, aggódással, szorongással, nem engedjük meg, hogy ezek a nagyszerű lehetőségek megtaláljanak minket. Ahelyett hogy lecsendesednénk, inkább mindent mi akarunk megoldani, egóból, s aztán kesergünk, hogy talán mégsem így kellett volna.
Hagyjuk, hogy a belső csend, a semleges Erő, az Önvaló, kifejezhesse magát, és tudatos és csodákkal teli irányt vegyen az életünk.
Ebben az említett csoportban a hozzászólásom után egy hölgy kostolgatni kezdett, hogy miért nem agykontrollos technikákat írok az agykontroll csoportban. Egy újabb ego, akinek megnyomhattam azt a gombját, hogy esetleg más valóban tudhatja, hogy mitől jön elő a kérdezőben ez a rossz érzés. Rögtön rakosgatni kezdett be, több hozzászóláson keresztül, különféle könyveket, amik ugyan agykontrollos kiadványok, de semmi köze nem volt a kérdéshez. Mindenáron ő akarta megoldani, a már megoldott helyzetet. Mert az egojának ez fájt. Ő sem volt képes szemlélni, s tanulni abból, hogy olvasott egy másik szemléletmódot, egy rajta, az ő egoján kívülálló tapasztalást.
Nem vitatkoztam vele, tettem ugyan néhány kérdőjelet, de ennyiben hagytam.
Mert vagyok aki van, és ez pont elég.