»

Van aki kiakad, vagy csak fennakad néhány szón, vagy egy hangon, hogy halljon, inkább lemerül,

Fejetlenül menekül, sötétbe ásva, tapogatózva, vízért kiáltva, átkokat szórva, csendje nélkül, békét nem találva.

Áldozat lett, nem áldja magát, hibát talál, s feledi önmagát. Csak a test a rest, az ego a hunyó, az önvalóval nem törődik, megsértődik, elrejtőzik. Siet, harap, begubózik, nem hallja mit suttog a Mindenható.

Ereszd el, csak engedd el, válj egyé a valós fény világgal, a théta a lét, nem a lét a tét, mert léteztél mindig minden világban, valóság vagy, fénylő lélek, bocsáss el mindent, mi ideláncolt, s add át magad a végtelen fénynek.

Théta test: nem szomjazom, Théta víz: nincs víziszonyom. Théta test: nem éhezem, a théta feloldja minden sebem. Létezem, vagyok aki vagyok, megérkezem.

Több könyvet olvastam már a tudatos álomról, meghallgattam egy webináriumot is tavaly, nagyon ritkán már részem is volt benne, egy-egy pillanatra, de mégis hiányérzetem volt. Valami nem stimmelt. Mindegyik könyvben, sőt az előadáson is ugyanazt a technikát szajkózták, hogy emlékeztessem magam, hogy ébren vagyok, vagyis tegyem fel a kérdést, hogy most ébren vagyok-e vagy álmodom.

Tibethez régóta kapcsolódom, huszonéveim elején, majdnem tibeti szakon kezdtem a bölcsészkart, de végül az életjáték más lapokat osztott. A tibeti tanítók tudása mindig is vonzott, s találtam egy Tibeti Álomjóga című könyvet a könyvesboltban, amelyet egyszerűen nem tudtam nem megvenni. Mert ha valakik, akkor ők biztosan tudják, úgy gondoltam, hogy mi is kell a valódi álmodáshoz. Olvass tovább »

A jósnők és a jóslás lényegét kérdőjelezte meg egyik nap egy barátnőm.  Szerinte ugyanis nincs értelme annak, hogy valaki egy jósnő jóslatai alapján élje a a mindennapjait, mert már befolyásolva van. Ő abban hisz, hogy éljünk a mának, éljük úgy a napot, mintha az lenne az utolsó az életünkből.

Kapizsgálja a lényeget, gondoltam magamban, de a jóslásnak is van értelme.

Olvass tovább »

Vagyok. Önmagam teljességében létezem. Miben tudnám segíteni a felébredést? – ugrik be gyakran ez a kérdés

Talán azzal, hogy leírom, a jelen pillanat van. A most van.

S hogy érem el? Kikapcsolom a gondolatokat? Olvass tovább »

Érdekes tapasztalásban volt részem a minap. Feltettem egy kérdést, ötletelni hívtam az embereket, reméltem szárnyalni fog a fantáziájuk, ehelyett szinte mindenkinél a logika, vagy a fájdalomtest, vagy egyszerűen csak az okoskodó agyfélteke okfejtése volt az első reakció.

Ez a baj ezzel a világgal, jutott eszembe kicsit csalódottan. Nem merünk álmodni, nem merjük gyermeki énünket szárnyalni hagyni. Mert ha ugyanezt a kérdést, gyerekeknek tettem volna fel, valószínű zseniálisnál zseniálisabb megoldások születtek volna.fractal-74931_640

S hogy mi volt a kérdés? Hogyan győzzük le a penészt a házban, agykontrollal.

Már hallom is, ahogy benned is kedves olvasó, felhördül a bal agyfélteke: Olvass tovább »

Nem szépelgek, sosem volt szokásom. Írom, ami eszembe jut. Bár az utóbbi időben, vissza fogtam magam. Egy, amolyan utolsó vizsgára koncentráltam, nem átvitt értelemben. De a gépezet valahogy mégis hibát jelzett, már menet közben, mert támadó egók, butaságokban, igazukban hitüket erőltető, tévúton bolyongó emberek, amolyan összjátékban, végül nem adták meg a lehetőséget, hogy túl legyek rajta, s csak az egyik része sikerült a vizsgámnak.

Mikor a dolgozatom lehúzták, felkaptam a fejem, s nem akartam vizsgázni menni. A mátrix jelzett, hogy vmi vészterhes közeleg, de a konzulensem igyekezett megnyugtatni, s vizsgára küldeni. Nem engedtem a tudatnak, elmentem vizsgázni, s mint valami rossz vicc, olyasmiből nem engedtek át, amire a legkevésbé sem számítottam, mintha néhány kis kobold a háttérben, csak azért is megtréfálni akart volna. De a tréfájuk keservesre sikerült.

Olvass tovább »

Sokszor van úgy, hogy valakit többre tartunk magunknál, talán kicsit irigységet is érzünk, hogy ő jobban csinálja, jobban boldogul a mindennapokban. Aztán közelebb engedjük, s kiderül, hogy ő is csak ember, s észrevesszük a hibákat is, amik ugyan tükrök, s ha ez nem sért minket, saját nagyszerűségünk is végre tudatosul, s felszínre kerül. Mert lehet valaki IQ bajnok, ha az érzelmi intelligenciája hagy kivetni valót maga után. S az én értékrendemben a hideg logika kevés. Mert a szív a főnök, nem az agy.

Mert kiben bízhatunk legfőképpen, ha nem a saját önvalónkban, s annak kivetülésében, fizikai és sokszintű testeinkben? Olvass tovább »

Kipróbáltam a napokban a kavitációs zsírbontást, mert úgy éreztem, a második gyermekem születése után megállt a hasamon egy réteg zsír, s valahogy nem akar lemenni. Ezért vettem egy kupont, s bár beugrott, mikor elsőre nem tudtak fogadni aznap, hogy egy bizonyos barátnőmnek kéne ajándékoznom, mégis elmentem pár nappal később.

 

A masszőr rögtön azzal indított, hogy az első alkalom semmit sem ér, ez csak arra jó, hogy megismerjem a módszert, aztán bekente a hasamat, s “bontani” kezdte a zsírt egy géppel. Beszélgettünk, meg tudta mondani hány éves vagyok, s azt is, hogy ez a korom miatt van, hogy nem megy már olyan pikk-pakk le rólam a háj.

 

Mikor eljöttem rendesen fejbe vágott ez az erőteljes elme programozás, amelyet ez az amúgy nagyon kedves, értelmes ember árasztott felém.

 

Egy helyi táborban azt mondták a gyereknek, hogy tisztán kell tartania a szívét, s nem szabad beengedni a a rosszat, az ördögöt. Ez a gondolat viszont megzavarta, s azóta azon töpreng, hogy hogy tudná távol tartania magától, hiszen állandóan beszél hozzá, s ő nem akar rossz lenni.

Szabad vajon ilyet mondani egy gyereknek? Hiszen a kisgyerek szíve tiszta és őszinte. Olvass tovább »

Mátrix energetika. Nagyon foglalkoztat a gondolat. Két könyvet olvasok, szinte egyszerre ugyanattól a szerzőtől, s hálás vagyok érte, mert ez a fajta információ  amolyan hiányzó láncszem volt az életemben.

Nehezen tudunk elszakadni a fejünkben zajló gondolatoktól. Van, aki azt hiszi, enélkül szinte nem is tudna élni. Aztán egy kényszerítő betegség hatására, le kell mondania jó néhány információ forrásról, újságról, könyvekről, olvasásról, s össze záródik belső csöndjével. Kifejezni sem tudja magát már könnyen, így egyre kevesebb emberrel érintkezik.

S amikor éppen blokkolni igyekszik az agyát, miközben beszélni próbál, s beugrik az utasítás, de hát nem megy, mit erőlködsz, végre meghallja a kívülről jövő mondatot: ne mondogasd, hogy nem tudok beszélni, hiszen akkor erre utasítod az agyad.

Richard Bartlett erről is ír a könyvében: minden hiedelmünknek van egy úgynevezett morfogenetikus mezője, s létezését azzal erősítjük, hogy még több félelmet, rossz gondolatot teszünk hozzá.

Nagyon megfogott még az a gondolat is, hogy ha azért táplálkozunk egészségesen, hogy ne legyünk betegek, gyakorlatilag a betegség mint félelem morfikus mezejét erősítjük.