Több könyvet olvastam már a tudatos álomról, meghallgattam egy webináriumot is tavaly, nagyon ritkán már részem is volt benne, egy-egy pillanatra, de mégis hiányérzetem volt. Valami nem stimmelt. Mindegyik könyvben, sőt az előadáson is ugyanazt a technikát szajkózták, hogy emlékeztessem magam, hogy ébren vagyok, vagyis tegyem fel a kérdést, hogy most ébren vagyok-e vagy álmodom.
Tibethez régóta kapcsolódom, huszonéveim elején, majdnem tibeti szakon kezdtem a bölcsészkart, de végül az életjáték más lapokat osztott. A tibeti tanítók tudása mindig is vonzott, s találtam egy Tibeti Álomjóga című könyvet a könyvesboltban, amelyet egyszerűen nem tudtam nem megvenni. Mert ha valakik, akkor ők biztosan tudják, úgy gondoltam, hogy mi is kell a valódi álmodáshoz.
A lényeg, az ébrenlétről, a napközbeni emlékeztetésről, érdekes módon, itt nem ugyanaz, hanem pont az ellenkezője. Azt írja ugyanis, hogy tekintsek úgy a napra, hogy ez csupán egy álom, bármilyen történés, rossz érzés vagy akár öröm, az álom része, semmi más. Ugyanakkor, én az álmodó, éber vagyok az álomban.
Ezen kívül még számos technika van, egészen más megközelítésből, mint az eddigiekben olvasottak.
Persze ha jobban belegondolok a többi könyv mondanivalójába, a kérdés, hogy ébren vagyok-e vagy álmodom, valóban megkérdőjelezi az éppen aktuális valóságomat, de nem biztos, hogy kikapcsolja az elmémet. Inkább elválaszt az álomtól, mert jobban ragaszkodom a tárgyak anyagszerűségéhez, a 3D-hez, ahelyett, hogy megpróbálnám, mondjuk megmozdítani a tekintetemmel, hiszen az álomban ezt is lehet. Meg persze “a valóságban is”, már akinek sikerül.
Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a többi technika is hasznos, hiszen megtanít legyőzni a félelmet pl mikor szembefordulunk az üldözőnkkel, vagy a kötözködővel, s már nyugodtabb lesz az álmunk, pihentebben ébredünk. Legutóbbi ilyen álmomban, egy kötözködő öregasszonytól angolul kérdeztem, hogy mit akar tőlem, s abban a pillanatban összezsugorodott, s eltűnt. A szembefordulás és kérdés nálam működött.
De azért a szélsőségekre is felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy azért ne vessük le magunkat a magasból, gondolván, hogy úgyis repülni fogunk, mivel ez csak egy álom, tiszteljük ezen határainkat.
Mindenesetre esténként úgy alszom el, hogy elrendelem a tudatos álmot théta meditációban. S kezdett derengeni, amikor még valahol az ébrenlét és az álom határán voltam, hallottam ahogy beszél valaki mellettem, tőlem független volt, csak füleltem, de ahogy tudatosabban kezdtem figyelni a hangot, egyre kevésbé érzékeltem, s visszazökkentem az ébrenlétbe. Ez is már tudatos álom, még ha nem is alszom teljesen, nyugtattam meg magam, s újult erővel kezdtem figyelni az eseményeket, már amennyire a fáradtság engedte a jóleső alvás határán.
No de, az is feltűnt, hogy nagyon fáradtan ébredek reggelente, hiába “théta mantrázom”, hogy márpedig kipihent leszek. Ideig-óráig sikerült, aztán megint a fáradtság, aludni akarok még, nem akarok felkelni érzés győzött, illetve csak győzködött reggel, de a gyerekek, meg a suliba indítás, napkezdés kötelességtudata felülkerekedett, magam alá gyűrve a fáradtságot.
Aztán tegnap beugrott a megoldás, amikor félálomban megint kezdtem érzékelni elalvás előtt, hogy mi is történik velem: máskor is volt ilyen, álmomban, hogy egy különös fura alak rángatott ide-oda mint valami rongybábút. Eszembe jutott a Merkaba, még ott félálomban, s rögtön építeni kezdtem. Emelni kezdtem a létezés hetedik síkjára, a feltétel nélküli szeretet fehér fényébe, a théta térbe. Éreztem, ahogy le kell tennem a súlyokat, miközben be és kilélegeztem. De mikor a végére értem, gyönyörű, kitágult teret láttam magam körül. Nagy volt, házként érzékeltem, s láttam egy alakot várakozni a bal oldalon lévő üvegajtónál. De inkább színekben láttam, olyannak mintha sok-sok színes karácsonyfaégő szaladna függőlegesen le fel. Nem volt félelmetes, bizalmat éreztem iránta. Bejött, és leült velem szemben. Mihály arkangyal? kérdeztem tőle. Ő bólintott. Aztán elaludtam. Éjfél felé felébredtem, azt hittem már reggel van, nem voltam fáradt. S bár sokszor kellett még felkelnem éjszaka a legkisebb fiam ébredései miatt, sokkal kipihentebben keltem, mint máskor.
Tehát a tudatos álomhoz a tudatos védelem is hozzá tartozik. Mert bár bármit megtehetünk, velünk is megtehetnek akármit. S még csak nem is emlékszünk rá. Csak a fáradtság, vagy a rossz érzés marad. De a szeretet terében felépített Merkaba, vagy akár csak egy fénygömb is, már egy jó kezdet a szép, pihentető, feltöltő álmokhoz.
(Folyt.köv.)