Vagyok. Önmagam teljességében létezem. Miben tudnám segíteni a felébredést? – ugrik be gyakran ez a kérdés
Talán azzal, hogy leírom, a jelen pillanat van. A most van.
S hogy érem el? Kikapcsolom a gondolatokat? S ezt hogy érem el? A légzésemre figyelek. Figyelek a belégzésre. Főleg a belégzésre figyelek. Hogy hogy fújom ki, az most lényegtelen.
Belégzés. Mindennap csináljuk, sokszor sok helyen. Pedig fel sem tűnik. De ha megfigyeljük, máris elemezgetni kezdjük. Ne tegyük. Csak figyeljük, mint egy kívülálló. Vegyünk mély levegőt. Aztán vegyünk kisebbeket. Jó érzés levegőt venni. Jó érzés itt és most ebben a fizikai valóságban létezni. Itt és most. Ez a kulcs. Jelen vagyok. Én vagyok a jelenlét. Az önvaló. Nagy levegő.
S hogy miért fontos ez? Mert megindul a tisztulási folyamat. A lélek feltárja önmagát. Feloldja az elzárt blokkokat, ajtók nyílnak a tudattalanban. Elzárt, régi, fájó emlékek jutnak eszünkbe a tudatos lélegzetvétellel. De ami előjön, azt már el is lehet engedni. Mert ideje van a gyógyulásnak. S ha egyre többször eszünkbe jut, lelkünk bugyraiból hatalmas erő szabadul fel, s ajánlja fel segítségét. De egyenlőre csöndben van. Éjszakai álmainkban mutatja meg magát, amire homályosan vagy csak félig-meddig emlékszünk. Gondolatfoszlányokként bevillan, de nem értjük, nem emlékszünk a teljes képre. Mégis mit üzen, mit akar jelenteni? – gomolyog a gondolatsor sokáig a fejünkben. Nagy levegő. Belégzés, kifúj, aztán újra belégzés, lassan, nyugodt tembóban. Hát ezt jelenti. Figyelj befelé. S lélegezz. Tudatosan. Mert akkor mindenre megérkezik a válasz Itt és Most. Mert csak a jelenlét van. A tiszta Önvaló.