Májá fogyasztás, tudatosság nélkül
Kipróbáltam a napokban a kavitációs zsírbontást, mert úgy éreztem, a második gyermekem születése után megállt a hasamon egy réteg zsír, s valahogy nem akar lemenni. Ezért vettem egy kupont, s bár beugrott, mikor elsőre nem tudtak fogadni aznap, hogy egy bizonyos barátnőmnek kéne ajándékoznom, mégis elmentem pár nappal később.
A masszőr rögtön azzal indított, hogy az első alkalom semmit sem ér, ez csak arra jó, hogy megismerjem a módszert, aztán bekente a hasamat, s “bontani” kezdte a zsírt egy géppel. Beszélgettünk, meg tudta mondani hány éves vagyok, s azt is, hogy ez a korom miatt van, hogy nem megy már olyan pikk-pakk le rólam a háj.
Mikor eljöttem rendesen fejbe vágott ez az erőteljes elme programozás, amelyet ez az amúgy nagyon kedves, értelmes ember árasztott felém.
Sosem gondolkodtam a koromon, eszembe sem szokott jutni, inkább kortalannak érzem magam. A kötelező megöregedésben és meghalásban sem hiszek. Erre egy ember arról próbál meggyőzni, hogy mindenről a kor tehet, bár az arcbőröm szép.
Akkor hogy is van ez?
Tizenévesen ugyanezzel a testrészemmel volt gondom, állt a hasamon a háj, s roppantul idegesített, aztán huszonéveim elején, mikor már nem foglalkoztam vele, eltűnt nyomtalanul. Pedig akkor aztán igazán nem volt a koromra fogható.
Most, harmincötön túl már be vagyok sorolva az öregedő kategóriába? Mert egyesek úgy tartják, hogy a testnek muszáj öregednie.
De hiszen az idő sem valós! Azt is mi emberek találtuk ki, hogy mérhetővé tegyük a mérhetetlent, kicsit megfoghatóvá a végtelent, az örökkévalót.
Sri Ramana Maharsi ezt írja az Abszolút tudatosság című könyvében:
“az aki az én test vagyok tévedésében él, mentálisan szenvedni fog, a ruházkodás, az étel, s az ehhez hasonló dolgok miatt. Az aki az én test vagyok tévedését eloszlatta, nem fog megszenvedni a fentiekért. Ez az én káprázat vagy a tudatlanság szinonimája. Te az Önvaló vagy. Minthogy az emberek tagadják az Önvalót, a szent iratok a májáról, líláról, stb. beszélnek. Mindez az elme, vagyis a májá.
“Isten nem lakozik más helyen, csupán a szívben. Légy biztos abban, hogy a szív Isten királysága.”
…”A tiszta tudatosság, amely maga a szív, mindent magában foglal, s azon kívül semmi sem létezik. Ez a végső igazság.”
Akkor hogy is lehetne azt beszennyezni? Hiszen ez egyszerűen lehetetlen.
« Tiszta szívbe félelmet ültetni
Önvalónk vallása: önbizalom »