Egyedüllét vagy magány? Fontos kérdések. Jól érzem magam a bőrömben egyedül is, vagy magányos vagyok?
Csernus Imre egyik könyvében olvastam a társ nélküli nyaralás gondolatáról. Sokan elvetik az ötletet, hiszen egyedül nyaralni valamiért abszurdnak tűnik, de ő a feltöltődés, pihenés mekkájaként tekintett rá, miközben a családosok marták egymást a tengerparton, pihenés gyanánt.
Kamaszkoromban rengeteget utaztam autó-stoppal. Feltöltött a sok új élmény, színes, érdekes emberekkel ismerkedtem meg, s alapvetően vidám és akkor még kicsit naív természetemnek köszönhetően, sosem ért baj, nem akart senki sem bántani, ártani nekem.
Most utólag belegondolva amolyan feltöltődős időszak volt az a sok nap életemben, mikor busz, vonat helyett inkább a stoppolást választottam. Valamit mindig kaptam, őszinte mosolyt, jó beszélgetést, vagy kellemes hallgatást.
Tudtam, hogy nem eshet bajom, eszembe sem jutott, hogy bárki ártani akarna nekem.
Felelőtlenség lett volna? Nem volt veszélyérzetem, vállalom. De nagyon sok tapasztalatot szereztem az egyedüllétről is többek között. Ott az út szélén megtanultam egyedül lenni. S befelé figyelni. Ha éppen rágódtam valamin, olyan ember állt meg, aki kimozdított, s továbblendített, vagy csak egyszerűen megfeledkeztem nyüglődésem okáról. Hosszú utat jártam be azóta, voltam társas, társtalan, s végül ezo-társam, önmagamban megtaláltam. S rá nemsokára meglett a társam is, azóta férjnek hívják:) meg gyerekeim.