Valamelyik nap a lányom azon kesergett, hogy majd lesz olyan, hogy meghalnak a nagyszülők, s ami számára még borzasztóbb, hogy egyszer mi is meghalunk.
– Nem kötelező meghalni, – mondtam. Senki sem írja elő, hogy már pedig öregedj meg, s halj meg. Hiszen minden csak hit kérdése.
Körülöttünk minden tárgy pusztán lesűrűsödött energia, mégsem energiának látjuk, hanem egy széknek, asztalnak, akárminek. Nem tudjuk amolyan “mátrixosan” látni, s bele nyúlni a sűrűjébe, például. Mert ez a megszokott, ebben nőttünk fel, ebben hiszünk. A halál is ilyen. Téveszme, tévhit. Ezt adták át eleink, sokan pedig ezt a hitet, gondolkodásmódot követik, s adják tovább az utánuk következőknek. Pedig nem igaz, hogy meg kell halnunk. Sokkal, sokkal tovább is élhetnénk, ha le tudnánk rázni a ránk erőltetett “elvárásokat”.