Játszmák és fájdalomtestek

Pszichológiai idő.  Ha a múltban valamit nem oldottunk meg, még mindig foglalkoztat, s a remény éltet, hogy hátha megoldódik valahol a jövőben, akkor nem vagyunk jelen, nem tudjuk megélni az adott pillanatot. Ezt az időt nevezi Tolle pszichológiai időnek.

A múltban élve, fájdalomtestünk is aktiválódik, s Mézga Gézánéként azon bánkódunk, hogy miért nem a Huffnáger Pistihez mentünk feleségül. Megint csak nem vagyunk jelen. Valahol a múltban élünk. S ha a társunk „rossz fát tett a tűzre”, amiért haragudhatunk, fájdalmat érezhetünk, ez megint csak jó táptalaj fájdalomtestünknek, megetettük a szörnyecskénket, s kellően rosszul érezhetjük magunkat benne.

Tolle megoldásként a teljes testre hangolást javasolja, mert ha a testtudatunkra figyelünk, gyakoroljuk, megéljük minden pillanatban, kizárjuk az elmét, s egyre nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válunk. Sokat számít a gyakorlás, hogy beépüljön tudatalattinkba.

Sok kapcsolat egy idő után játszmává válik, az ego hatalmi harcává, s valaki mindig győzni akar, felülkerekedni a másikon. Az egykori dédelgetés, babusgatás már a múlt, s mégha szeretjük is a másikat, legalábbis azt hisszük, könnyedén belekötünk, ha valami nem tetszik, vagy visszatámadunk, ha ő valamiért nem tetszését nyilvánítja. S kezdődik előlről az újabb és újabb játszma.  A fájdalomtest elemében van, vagdalózik, szemrehány, küzd a túlélésért, mi pedig hagyjuk, hogy átvegye az irányítást, s kiadja magából a fájdalmát, hátha akkor megkönnyebbülünk.

De ha mindez tudatos bennünk, s az újabb játszma kezdetekor mindez eszünkbe jut, már nem megyünk bele olyan könnyen a csatába, vagy ha igen, már nem azonosulunk vele teljesen. Ha társunk fájdalomteste még mindig támad, tudatosítsuk benne is, hogy ez nem ő, csak egy külső érzés, aki teret akar nyerni. Lehet elsőre furának tartja a gondolatot, de már ezzel is kizökkentjük, s legközelebb neki is eszébe jut, s már nem azonosul vele. Kiáltsunk rá: ne etesd a szörnyecskédet, a fájdalomtested! Minek veszekedjünk? S lehet azt gondolja, no ez megbolondult, de már nincs kedve támadni, energiaharcot vívni, de még az is lehet, hogy elneveti magát, vagy bohóckodni kezd. Senki sem szeret veszekedni, s ha szeretettel közelítünk, előbb-utóbb ő is megbékél, s elengedi a fájdalmát.