Cash Flow játékon vettem részt a minap. Reggel időben ébredtem, s bár nem sok kedvem volt felkelni, a gyerekek is aludtak még, mint a bunda, pedig a kicsi gyakran felkel hajnalban, minden adott volt egy nyugodt és hosszú régóta vágyott reggeli pihentető alváshoz. De nem, én Cashflowzni indulok, szajkózta a tudat, több hete meg van szervezve, úgyhogy kénytelen voltam kinyitni a szemem.
Gyerekek a kocsiban, indulásra készen a nagymamához, indítom a motort, de az újra és újra lefullad. Nem adtam fel, elindultunk, útközben magához tért az autó is, talán álmos volt még ő is.
Figyeltem a jelzésekre: nehezen indultam, sőt legszívesebben nem is mentem volna, s az ehhez szükséges eszköz, az autó is átvette a rezgést.
De ennek ellenére ott volt a szándék, a régóta vágyott, hogy kipróbáljam végre ezt a játékot, így a kezdeti nehézségek ellenére, minden a helyére került.
Útközben az ókatolikusokról hallgattam egy beszélgetést, érdekes volt a téma, tetszett a vallás ebből az irányból való megközelítése, s felfigyeltem egy újabb „véletlenre” az interjúalany ugyanis szokott rendezvényeket tartani egy hozzánk közel eső településen.
Odaértem, elkezdődött a játék, s az elején biztos voltam benne, hogy hamar kijutok a mókuskerékből, hiszen jól kereső szakmát húztam, félretett tartalékaim szépen növekedtek, de a passzív jövedelmem annál kevésbé. Pedig a mókuskerékből való kijutáshoz ugyanannyi passzív jövedelemmel kell rendelkezzen a játékos, mint amennyi a kiadása. De mivel először játszottam, óvatos voltam, először csak a kis üzlet kártyákat húztam (lehetett volna nagyot is egy idő után), s kicsiben gondolkodtam. Vettem néhány házat, egy garzont, utóbbira azt hittem, hogy milyen jó befektetés, de a nyakamon maradt, nem tudtam nagyobb üzletet csinálni belőle, bár minimál passzív jövedelmet azért hozott, mégsem voltam elégedett vele. Végül utolsó előttinek jutottam ki, néhány üzletrész és jópár ingatlan megvásárlásával, amely összeadva hozott annyit, hogy nagy nehezen kijussak végre a mókuskerékből.
A gyorsítósávon, külső pályán két három dobással már megvolt a cél. A passzív jövedelmem ott már megszázszorozódott kilépéskor, s minden egyes cash flow napon megkaptam ugyanezt az összeget. Nagy üzleteket kockáztatással tudtam megszerezni, itt a kockázat az volt, hogy pl háromnál nagyobbat dobjak a dobókockával, mert ha nem, akkor bukom a befizetett százezreket. S mivel rutinom van szerencsejáték vezetésben (dolgoztam krupiéként jópár évvel ezelőtt), így nem volt kérdés, hogy merek-e kockáztatni, dobni. Hiszen aki mer az nyer, tartja a mondás.
Lefordítva mindezt a fizikai szintre: mókuskerékben élünk ugyanúgy, s most nem a pénz, megélhetés szempontjából megközelítve, bár nagyban befolyásolja ez is. Tudjuk, hogy van kiút, vannak megérzéseink, felsejlések, meglátások, amik egyre gyakoribbak, ha foglalkozunk vele, szép lassan gyűlik a passzív „jövedelmünk”, ha ezekkel tudatosan foglalkozunk, beépítjük a mindennapokba, de még mindig nem elég a gyorsítósávra éréshez.
De ha valaminek folyamatos figyelmet szentelünk, egy idő után meghozza gyümölcsét, s egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy már fel sem tűnt, s kikerültünk. Többé nem teher az élet, a napi betevőért dolgozás, a gondokat, a problémákat lufiként látjuk elszállni magunk fölött, vagy ha kicsit is megpróbálnak minket megközelíteni, rögtön kipukkannak, mert a bú, baj, bánat létjogosultságában már nem hiszünk.
Az elme, a tanítómester ebben az életjátékban, s gyakorlatilag a mi gyorsítósávunk lényege is ez, átkerülni az elmenélküliség állapotába. Nem azzal, hogy harcolunk ellene, vagy ellenségnek tekintjük, hanem pusztán megfigyeljük, s átengedjük magunkon, teljes test tudattal.
Kis üzlet nagy üzlet
Írtam feljebb, hogy először még nem kockáztattam, kis üzlet kártyákat húztam. Ezt tesszük a mindennapokban is: olvasunk, hallunk, tanulunk valamiről, de nem használjuk ki igazán, aztán újabb érdekességeket olvasunk, elmeséljük másnak, továbbadjuk az infót, lehet egy kicsit próbálkozunk vele, de aztán feladjuk, s maradunk kényelmes komfortzónánkban. Van hogy egy kicsit jobb, minden a helyén, de másnap meg semmi sem sikerül, semmi sem az igazi, hullámzik a hangulatunk, mint a tenger.
A nagy üzlet az életjátékban az, hogy merünk változtatni, tehát ha a szembejövő lehetőséget elfogadjuk, s beépítjük ezt a szokást a mindennapokba. Kockázatos, mert új, nem ismert pályára lépünk, de a varázslat ott vár minket a „nyúlon túl”, hogy a Gyalog Galopp című filmet idézzem, ahol a félelmetes gyilkos fenevad a nyúl maga.
Nagy üzletre ebben a megközelítésben jó példa az Igenember című film is. A főszereplő, aki elhagyott, magányos banktisztviselőként élt egyik napról a másikra, egy előadáson való részvétel után úgy dönt, hogy többé semmire nem mond nemet, akármilyen lehetőség, kérés jön vele szembe. Roppant kockázatos, mert kalandok, kalamajkák láncolatában találja először magát, de ahogy telnek a napok, az élete megtelik színekkel, szeretettel, barátokkal, érzésekkel, nevetéssel, s természetesen a szerelem és az anyagi biztonság is szembejön, s naná hogy igent mond mindkettőre.
A gyorsítósávra átkerüléshez, az állandó egyensúlyhoz mindössze ennyi kell. Merd elfogadni a szembejövő véletlent, s hagyd hogy magával ragadjon az áramlás, mert minden a helyén van, akár hiszed akár nem.
Legutóbbi hozzászólások