Ha elképzelünk valamit, de valamiért mégis tartunk tőle, még ha nem is tudatosan, de valahogy akadozik a dolog, ideje elgondolkodni azon is, hogy mi bajunk van az új dolgok, tapasztalások befogadásával.
Például, sokan úgy élik meg bánatukat, örömüket, hogy vásárolnak, egy ruhát, könyvet, kiegészítőt, apróságot, bármit, amiben örömüket lelik. Ha ruhát vesz az ember, azt szívesen felveszi, örömmel gondol rá, hiszen valami új szín, ezáltal jóérzés került az életébe.
A könyvek szintén egy egész más világ történeteit, tapasztalatait hozzák el, megint csak valami új dologba csöppenünk. Akkor miért félünk az újtól, a változástól?
Miért olyan nehéz elképzelni, hogy a világ bősége a rendelkezésünkre áll, s bármikor elérhető, ha hiszünk benne?
A nélkülözést, betegséget, pedig gond nélkül elfogadjuk, s valósnak véljük, hiszen energiát adunk neki, teret teremtünk a létezéséhez.
És azt, hogy jól is érezhetjük magunkat a bőrünkben, nekünk is lehet annyink, mint másoknak, vagy akár több is, vajon miért nem akarjuk közel engedni? Jobb kínlódni, mint elégedettnek, kiegyensúlyozottnak lenni? Jobb mások aranyát kikaparni, mint a saját vállalkozásunkat vezetni? Mi a fontosabb, vegetálni, vagy valódi életet élni? Halált várni, újra és újra róni ugyanazokat a köröket, vagy fejlődni, s tovább lépni még ebben a megtestesülésünkben?
Az újtól való félelem is csak az elme manipulációja, amely leválaszt minket az áramlásról, jelenlétről. Éljük meg tudatosan, amikor valami új dolog történik velünk, legyünk jelen benne. Hagyjuk, hogy átjárjon az érzés, mélyüljünk el benne, aztán engedjük el. Lehet ez egy vásár is, amikor valami olyasmit veszünk magunknak, amire régóta vágyunk. Vagy másik útvonalon megyünk haza, mint amin szoktunk, esetleg elmegyünk olyan helyekre, ahol még nem jártunk, stb. Gyakoroljunk, engedjük, hogy megszokottá válljon az újdonság befogadása. Iktassunk be minden napunkba valami apróságot, amely újnak számít. Törjük át a megszokás, zárkózottság falait! Ideje új vizekre evezni, s teljes életet élni. Sokkal jobb érzés egy napot úgy kezdeni, hogy tudjuk, ma is valami új, izgalmas dolog vár ránk.
Legutóbbi hozzászólások