Elengedtem embereket, gondokat, az anyagi helyzet okozta kérdőjeleket, s végre megint maguktól történnek  a dolgok.

December 12-én, harmónikus, kiegyensúlyozott napom volt. Eszembe is jutott, hogy ugyanez a nap lesz, 21-e is, számmisztikai értelemben, aztán utólag találtam egy felhívást, arra a napra, amelyben világ meditációra hívták az embereket.

Egyéni tisztulás folyik, állapítottam meg, mert sokféle feszült helyzetről hallok az utóbbi hetekben, napokban, s magam is kerültem szembe olyan emberekkel, akikkel eszembe sem jutott, hogy “elfajulhat” az ismeretség.

De ez is a tisztulás része, hiszen energiákból állunk, s ha valaki nem a szeretetet szolgálja, bármilyen ok miatt éppen, s ezzel árt másnak, ez most sokkal gyorsabban felszínre kerül, s megmutatja magát.

De a jó is szinte azonnal megjelenik, legyen az bármi, ami most éppen örömöt okozhat. Ha jól szolgálunk.

S hogy mi a jó szolgálat? Mindenkinek az, amit szíve diktál, s amitől teljesebbé válik. Lehet az egy belső tisztulást segítő, külső takarítás, ha tudatosan éli meg az ember, s nem másoknak akar megfelelni vele, hanem saját magának is örömet okoz ezzel.

Mert ha kívül is rend van, akkor belül is rend születik. Nem kell  tisztítószerektől ragyognia körülöttünk mindennek, de ha körülnézünk magunk körül, s ez jó érzéssel tölt el, akkor ez végig kíséri mindennapjainkat, hiszen valamit jól csináltunk, s helyükre kerültek a dolgok. Szó szerint.

« »