Sokszor van úgy, hogy valakit többre tartunk magunknál, talán kicsit irigységet is érzünk, hogy ő jobban csinálja, jobban boldogul a mindennapokban. Aztán közelebb engedjük, s kiderül, hogy ő is csak ember, s észrevesszük a hibákat is, amik ugyan tükrök, s ha ez nem sért minket, saját nagyszerűségünk is végre tudatosul, s felszínre kerül. Mert lehet valaki IQ bajnok, ha az érzelmi intelligenciája hagy kivetni valót maga után. S az én értékrendemben a hideg logika kevés. Mert a szív a főnök, nem az agy.

Mert kiben bízhatunk legfőképpen, ha nem a saját önvalónkban, s annak kivetülésében, fizikai és sokszintű testeinkben?

A gyerekek hajlamosak magukat ostorozni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék.

– Anya, én azt szoktam mondani magamnak, hogy buta vagyok, ha valamit nem jól mondok.

– Ne bántsd magad. – válaszolom, Bíznod kell magadban – de nem fejtem ki bővebben, hogy miért. Pedig kell, hogy a gyerek is tudja, hogy nem szabad bántania magát, szavakkal sem, hiszen az önvalója az, akiben mindenek felett bíznia kell.

Mert ha meghallgatja, és meghallja a valóság hangját, a szükséges előre felvállalt tapasztalásain túl, baj nem érheti, s mindig biztonságban van. Akár egyedül is.