Érdekes tapasztalásban volt részem a minap. Feltettem egy kérdést, ötletelni hívtam az embereket, reméltem szárnyalni fog a fantáziájuk, ehelyett szinte mindenkinél a logika, vagy a fájdalomtest, vagy egyszerűen csak az okoskodó agyfélteke okfejtése volt az első reakció.

Ez a baj ezzel a világgal, jutott eszembe kicsit csalódottan. Nem merünk álmodni, nem merjük gyermeki énünket szárnyalni hagyni. Mert ha ugyanezt a kérdést, gyerekeknek tettem volna fel, valószínű zseniálisnál zseniálisabb megoldások születtek volna.fractal-74931_640

S hogy mi volt a kérdés? Hogyan győzzük le a penészt a házban, agykontrollal.

Már hallom is, ahogy benned is kedves olvasó, felhördül a bal agyfélteke: tessék szellőztetni, penészírtózni, szigetelni, párátlanítani, stb stb stb, kismillióféle megoldást kínálva, hiszen ebben a csoportban is ez történt. Mégis többen állították, hogy nem működött egyik sem, csak ideig-óráig.

Egy hölgy üvegtéglából készült tetőt képzelt el, ahogy azon keresztül napfény éri a falakat, penészgombákat, ők meg fogják a batyujukat, menetelnek kifelé a házból, végig az utcákon, távoznak minél messzebbre.

De a többieknek eszükbe sem jutott ötletelni, sőt mikor megjegyeztem, hogy továbbra is a fantázia megoldások érdekelnének, nem a bal agyfélteke logikája, egy úriember által még ki is lettem oktatva, hogy az agykontrollhoz is kell logika.

Itt kicsit elgondolkodtam, hogy vajon mennyire van igaza. Végül is logikus, hogyha kiakarom űzni pl a szúnyogokat a házból, akkor logikusan a szúnyogok főnökének üzenek mentálisan. Mert az a logikus, hogy van nekik. Vagy a penésznél is ez a helyzet. Logikus, hogy beszélnem kell velük, hogy megértsék, nincs itt semmi keresnivalójuk. Mert mindent a logika oldaláról kell megközelíteni. Még az agykontrollban is.

Vajon miért nem merünk álmodni, játszani, úgy, mint amikor gyerekek voltunk? Ki tiltja meg, hogy amikor becsukjuk a szemünket, szárnyalhasson a fantáziánk? Mi akadályozza meg? Sokkal több csodáról hallanánk, ha csak egy kicsit is mernénk álmodozni. Mert minden az elképzelésünk szerint alakul, ha tudjuk, mire vágyunk. S mindehhez csak a gyermeki énünk mesevilágát kell segítségül hívnunk. Nem a logikus agyféltekénkét.

Tegnap például, eszembe jutott, hogy kéne egy nagyobb autó, mert nem fér el a három gyerek már a hátsó ülésen gyerekülésestől szinte. Eszembe jutott, hogy terepjáró kéne, hiszen ki kell járni a földekre, nem csak felvágásból, tényleg haszongépjármű lenne nálunk. Az is beugrott, hogy jó lenne, ha keveset fogyasztana, annyit max. mint a mostani, és hogy ajándék legyen, az Univerzumtól, mert sokmindenre kell a pénz mostanában. A színe is beugrott, hogy van az a bizonyos kék, amit szeretek, s onnantól kezdve sorban szúrtam ki azt a bizonyos kéket. A kocsit nem, mert annak nincs még meg a vágyképe, fogalmam sincs, hogy melyik tetszene, de a színt, az ötperces út alatt, legalább tízszer kiszúrtam, mintha tolták volna az orrom elé. Ennyire ráfókuszált a tudatalattim.

De vajon tényleg kell nekem ez az autó? Hiszen nem látom magam előtt, nem fog meg egyik kép sem, amiket megnézegettem. Lehet még nem jött el az ideje az autóváltásunknak? Bár van egy típus, ami tetszik, de ott is beindul mindenféle, de és ha a bal agyéltekém jóvoltából.

Lényeg a lényeg, ha valamit tényleg szeretnénk, akkor éljük bele magunkat, s joggal várjuk el, hogy megtapasztaljuk azt az érzést, hogy teljesült a vágyunk. S legyen velünk a bizonyosság, hogy mindez meg is történik, megvalósul. De ha mégsem, akkor az Univerzum, valami sokkal jobbat tartogat a számunkra. S töltsön el minket az izgatott várakozás, és hála érzése. Jól működik ez, nincs mitől tartani, csak játszunk tudatosan ebben az élet játékban, használjuk a kreatív, gyermeki fantáziánk, s minden a lábunk elé pottyan, amíg bele nem botlunk, ha véletlenül nem vennénk észre.fractal-19805_640

És hogy mi az én elképzelésem a penészre?

Elképzeltem, hogy sótéglából vannak a falak, s beszívják a sok párát, de abban a pillanatban bekapcsol egy fűtőrendszer is a falban, s megszárítja, meg az a bizonyos porlasztó, ami a sószobákban van, s egészséges tengeri levegőben éljük mindennapjaink. A gyerekek élvezik a fal melegét, tapogatják, hogy mindenhol meleg-e, s nagyokat szippantanak a sós levegőből. A család tökéletesen egészséges, mások is hozzánk járnak gyógyulni, “csírátlanítani”.

A penész gombák meg sisteregve ugrálnak egyre magasabbra, ki a házból, látván, hogy ennek fele sem tréfa, batyuval a hátukon, szaladnak sorban, egymás után a háztetőn fel-alá. Fénykapu nyílik, szívni kezdi őket befelé, haza hívják őket egy olyan dimenzióba, ahol nyugodtan élhetik mindennapjaikat, mert nem ártanak senkinek.

« »